Rétság
2019-11-06
A jelenlévők köszöntését követően tájékoztattuk őket a pályázat nyújtotta lehetőségekről, - a továbbképzéseken való részvételeket valamint a fejlesztő játékaink és eszköztárunk gyarapodását kiemelve- és a már megvalósult illetve a jövőben megvalósítandó elképzeléseinkről. Meghívott előadóink kiemelten színvonalas előadásokat tartottak, melyek aktualitását az is mutatta, hogy a gyermekek ellátásában résztvevő szakemberek igen sokféle területről érkeztek. A járás nevelés- oktatási, egészségügyi és szociális területéről érkeztek szakemberek az előadásokra, akik hasznos információkkal gazdagodva távozhattak szakmai rendezvényünkről. Hallhattunk előadást a testi lelki megőrzés fontosságáról a segítő szakmában, a beiskolázással kapcsolatos aktualitásokról, várható változásokról és a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarról.
Emlékeztető